Ha a modern demokratikus társadalmak olyanok, mint az emberi test, akkor a fájdalomnak a tüntetések felelnek meg.

Olyan jelzések, amelyek kellemetlenek lehetnek, elharapózhatnak, egyébként pedig valami mélyebb problémára, bajra hívják fel a figyelmet, amellyel törődni kell, meg kell gyógyítani, meg kell szüntetni. Ha nem törődünk vele, sokkal rosszabb lehet. 

A különbség, hogy az emberi test esetében egyértelműen meghatározható egy "egészségi állapot", amihez képest mérhető a betegség. A társadalom esetében nincsen ilyen, vitán felül álló állapot (noha voltak és vannak olyan gondolkodók, akik megkíséreltek meghatározni ideális és patologikus társadalmi állapotokat, társadalmakat). A demokratikus társadalom esetében a társadalomnak magának (tehát az embereknek) kell konszenzusra jutniuk egymással, hogy mi az az "egészségi állapot", mi az az intervallum, amelyen belül kellemes élniük, és mi az, ami már nem fér ebbe bele.

Ha elharapózunk a hasonlattal, akkor a forradalom lehet a hányás. Egy végső esemény, amely alapvetően rossz, de megkönnyebbülést hozhat, felszabadító érzés, amely után jobban leszünk.

A fájdalomcsillapító egyik esetben sem megoldás, sem az alkohol, noha utóbbit ősidők óta használják mindkét dolog problémáinak elfeledtetésére.