Van egy érdekes tulajdonsága (szokása, hajlama, stb.) az embereknek: szeretik keresni "az Igazságot". Nagy ível. Szentül szeretik hinni, hogy létezik, megtalálható, megismerhető.

Egy ügy kapcsán például várnak arra, hogy "majd kiderül az igazság". Két ember közötti vita esetén el kell dönteni, "kinek van igaza".

Sőt, még a viták eldöntésének intézményesült formáját sem átallottak "igazságszolgáltatásnak" elnevezni. (Aztán persze mindig jól meglepődnek, mikor ledől ez a hiedelmük, és kiderül, hogy az igazságszolgáltatás nem igazságot, hanem jogot szolgáltat, ami persze gyakran nem esik egybe).

Szerintem meg ha többfelé boncoljuk az igazság témáját, megérthetünk valamit, amit korábban nem gondoltunk még talán át.

(1) Egyféle Igazság nem létezik. Csak sok pici. Az én igazságom, a te igazságod, a Béla igazsága, vagy éppen Charles Bukowskié. Az emberek pedig szeretnek csatlakozni a hangosabban hangoztatott és/vagy számukra szimpatikusabb igazsághoz. Minél többen csatlakoznak egy igazsághoz, annál többen fogják azt az igazságot (tehát valójában véleményt) objektív igazságnak tartani. Nagybetűs Igazságnak. Konszenzus alakul ki róla. Az igazság tehát lehet demokratikus is.

(2) Másfelől viszont az igazság nem demokratikus, hiszen az Föld tengely körüli forgása attól még nem fordul meg, hogy sokan állítják. Bizonyos tények tehát nem az emberen dőlnek el, hacsak az érzékelés szubjektivitását nem vesszük bele. (Emlékezzünk Alfred Schützre: "Minden tény értelmezett tény"). Azonban legyünk őszinték: bizonyos dolgok igazsága nem az ember véleményétől függ. 

(3) Végül pedig van egy érdekes jellemzője az igazságkereső folyamatnak: szeretünk két táborra szakadni. Ez igaz mind a hétköznapi, mind pedig a tudományos igazságkereső folyamatokra. Jó vs.rossz, jobb vs. baloldali, evolucionista vs. antievolucionista, ateista vs. istenhívő, strukturalista-funkcionalista vs. konfliktuselméleti. 
Valamiért azt képzeljük, érdemes a vitás kérdéseket két alternatívába tömöríteni és azt hisszük, ezek egyike tartalmazza az Igazságot. A megoldás persze általában az, hogy a két tábor egyikébe sem szabad beállni, egy sem hordozza kizárólagosan az Igazságot, ám mindkettő fontos részleteket tartalmaz belőle. Egyiknek sincs értelme a másik nélkül, mert önmagában torz, féligazságokat hordoz. 

Az árnyalt gondolkodás persze sokkal unalmasabb, mint a fekete-fehér, de ez van. Én hiszek abban, hogy érdemes látszólag érdektelen kérdésekről elmélkedni, mert gyakran kiderül, hogy ezek nem kevésbé lényegesek, mint a látszólag érdekes kérdések.