Az EU is lehet buta.

Hülye dolog bocsánatkéréssel indítani egy írást, én most mégis ezt teszem, mert bár nem akarok elégedetlenkedő, rossz hangú dolgokat írni, de hát mit csináljak, ha ez jön velem szembe? Újságírói körökben szokták mondani, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. Nohát, előttem most éppen ez a téma hevert.

HVG. Egy színvonalas, hiteles, szakmai alapokon nyugvó, pártpolitizálástól nagyrészt mentes hetilap. Legalábbis ez a látszat és hiedelem. Eddig is gyanakodtam rá, mert tudtam, hogy politikailag független újság nincs, még ha egyik-másik annak is akar tűnni, de most már kiderült számomra, hogy lám, a HVG sem független. Ne ijedjünk meg, itt most nem az következik, hogy fújemeszpés vagy fújfideszes, nem. Nem ilyen buta irányultsága van a mi hávégénknek, ennél sokkal izgalmasabb, európabarát, liberális, antinacionalista. Mindez egyrészt jó, mert mentes a túlzottan nacionalista, primitíven nemzetisekedő frázisoktól (ami sok társáról nem mondható el), másrészt rossz.
Hogy miért rossz? Ma találtam rá példát. A magyar EU-elnökségről volt szó, hogyan fog zajlani, mik a várakozások Brüsszelben, szerintük mi a véleménye az Uniónak a magyar kormányról. Korábbról már sajnos volt olyan tapasztalatom, hogy a lap csak a Fideszt bírálja (arányaiban jóval többet, mint más pártokat), akár kormányon van, akár ellenzékben. Ez persze igaz is lehet, amennyiben a Fidesz és Orbán Viktor minden rossz forrása Magyarországon, miattuk van válság 10 éve és minden ember be van csapva, aki valaha rájuk szavazott, ám van egy olyan érzésem, hogy ez a félelem túlzott. S a baj az, hogy erre alapozva írnak meg egy egész cikket, ami végig arról szól, hogy a magyar kormány buta, esetlen, rossz intézkedéseket hoz (kinek?), számolja fel a jogállamot, a demokráciát, és hitelessége a nullával egyenlő. Szerintem kétségbeejtő, ha a HVG újságírója ezen a véleményen van és nem próbálja megérteni, mit miért csinál a kormány. Mert oké, hogy bizonytalanabbak a második Orbán-kormány válságkezelő lépései, mint mondjuk a Bajnaié, de gondoljuk már át a dolgokat, az ég szerelmére (pirospont, aki megmondja, kire jellemző retorika ez:). Orbánék legalább megpróbálják megkönnyíteni az emberek életét, és nem rögtön és közvetlenül tőlük vesznek el pénzt válságkezelésre (noha ez a klasszikus európai recept, ezért sem értik ott a mi kormányunkat), hanem először azoktól vesznek el pénzt, akiknek nagyon sok van, és megpróbálják megakadályozni, hogy ők továbbhárítsák azt az emberekre. Hogy ezt ügyetlenül csinálják? Lehet, de az elv mérföldekkel nemesebb, mint az előbbi. Reméljük, az eredmény is jó lesz.
A HVG meg jó lenne, ha optimistább lenne, a magyar szempontokat nézné, inkább szakmai alapon ítélkezne és megpróbálná visszafogni orbánfóbiáját. Én örülnék neki.