Ok nélkül és/vagy okkal.
Mailyn Monroe-val ellentétben nekem őszintén szólva fogalmam sincs, hogy a dolgok okkal vagy ok nélkül történnek-e. Gondolkodtam már ezen egy párszor, meg ez amúgy is egy olyan téma, ami időnként divatba jön. Manapság a keleti misztériumvallások, a karma meg ilyesmi népszerűsége is előtérbe hozza, bizonyos helyeken és társaságokban divatos hinni ilyesmiben.
Engem mindig idegesített, ha valami divatos, és egy csomóan csak azért hisznek benne, mert az. Azért bosszant, mert ez nem tud mély meggyőződéssé válni (vagy csak nehezen), nem saját tapasztalaton, tudáson, stb. alapul, nem azért fordult felé az illető, mert szüksége volt rá, mert találkozott vele, hanem azért került a szeme elé, mert mások is abban hisznek. Ezáltal felfedezni is egyszerűbb volt a dolgot (a divatot sosem kell keresni), megérteni sem volt nehéz, hiszen egyszerűsítve van, hogy sokan megértsék.
Nem divatozok. Az "okkal történik?" kérdésnek sokkal több magyarázatát tudom megismerni úgy, ha nem kötelezem el magam egyetlen magyarázat mellett sem, csak mindegyiket próbálom megérteni. Érdekesebb is.
Aztán mikor belegondoltam, rájöttem, hogy ez is elhatározás, felfogás kérdése. Szépen visszagondoltam mindig a legutóbbi eseményekre, kicsikre és nagyokra, és azt vettem észre, hogy 10%-uk sem volt olyan, amire azt mondhattam volna: "Nah, ez időpocsékolás volt!". Mindegyik adott valamit; tapasztalatot, tanulnivalót, érdeklődési témát, vagy, ha mást nem, egy kis élményt. Például sokan bosszankodnak, ha vizsga előtt lekésik a vonatot egy barátjuk miatt, ám mindjárt árnyaltabb a helyzet, ha észreveszik, hogy legalább volt idő vidáman beszélgetni kicsit, főleg, mert előtte fasírtban voltak. Én ilyenkor azt mondom: Jó lett volna elérni, de még jobb volt lekésni, maradandó élményt adott, míg a másik egy átlagos esemény lett volna.
Ez a tapasztalás és felfogás vezethet el oda, hogy az elején feltett kérdésre (okkal történnek-e a dolgok?) hajlamosak legyünk azt válaszolni: mindennek van oka, ha észrevesszük, mi az.
Engem mindig idegesített, ha valami divatos, és egy csomóan csak azért hisznek benne, mert az. Azért bosszant, mert ez nem tud mély meggyőződéssé válni (vagy csak nehezen), nem saját tapasztalaton, tudáson, stb. alapul, nem azért fordult felé az illető, mert szüksége volt rá, mert találkozott vele, hanem azért került a szeme elé, mert mások is abban hisznek. Ezáltal felfedezni is egyszerűbb volt a dolgot (a divatot sosem kell keresni), megérteni sem volt nehéz, hiszen egyszerűsítve van, hogy sokan megértsék.
Nem divatozok. Az "okkal történik?" kérdésnek sokkal több magyarázatát tudom megismerni úgy, ha nem kötelezem el magam egyetlen magyarázat mellett sem, csak mindegyiket próbálom megérteni. Érdekesebb is.
Aztán mikor belegondoltam, rájöttem, hogy ez is elhatározás, felfogás kérdése. Szépen visszagondoltam mindig a legutóbbi eseményekre, kicsikre és nagyokra, és azt vettem észre, hogy 10%-uk sem volt olyan, amire azt mondhattam volna: "Nah, ez időpocsékolás volt!". Mindegyik adott valamit; tapasztalatot, tanulnivalót, érdeklődési témát, vagy, ha mást nem, egy kis élményt. Például sokan bosszankodnak, ha vizsga előtt lekésik a vonatot egy barátjuk miatt, ám mindjárt árnyaltabb a helyzet, ha észreveszik, hogy legalább volt idő vidáman beszélgetni kicsit, főleg, mert előtte fasírtban voltak. Én ilyenkor azt mondom: Jó lett volna elérni, de még jobb volt lekésni, maradandó élményt adott, míg a másik egy átlagos esemény lett volna.
Ez a tapasztalás és felfogás vezethet el oda, hogy az elején feltett kérdésre (okkal történnek-e a dolgok?) hajlamosak legyünk azt válaszolni: mindennek van oka, ha észrevesszük, mi az.
