Sietnek. Sietnek reggel, sietnek délelőtt, délben, délután, sietnek este. Ha lekésik a villamost, idegesek, bosszankodnak, megvárják a következőt, sietnek tovább.
Hová sietnek? Miért?
Mi történne, ha nem sietnének? Kinek lenne az rossz? Nekik?
Nekik, mert a világ is siet, nem lehet lemaradni. Ha nem sietsz, elkésel, károd lehet belőle. Megdorgál a főnököd, ferdén néznek a többiek. Megtehetik, elvégre ők siettek, s lám, odaértek, te meg nem.
Még a nyugdíjas is siet, ha késik a vonat, bemondják: "Tizenhárom percet", bosszankodik: "Jajj, de jó!" Majd idegesen gyűrögeti az újságját vagy panaszhadjáratba kezd egy társával.

Álljunk meg egy pillanatra. Gondoljunk bele: mi lenne, ha nem sietnének? Nem csak néhányan. Senki sem sietne. Mi lenne akkor?
Sokan bele sem mernek gondolni. "Nem érnék be időben a munkahelyemre", "Lekésném a megbeszélést".
Nem is gondolnak bele, inkább sietnek. Valahová. Egy cél felé. Egy éppen aktuális cél felé.

Néhányan azonban másképp gondolkodnak az életről. Ők azt gondolják: Az élet lényege nem a célhoz érés, hanem maga az út. Ők nem sietnek.