Zegyetem.

Véget ért az első egyetemi hét.
Jó volt, a kicsi szervezetlenséget meg egy-két oktató arroganciáját leszámítva. De most nem ez a lényeg, hanem az emberek. Írtam már, ugye, hogy sok embert ismertem meg a gétében. Hát (amivel nem kezdünk mondatot, ugye) ez folytatódott a campuson is, időközben bővült a leendő kedves ismerősök köre, főleg a társaságom holdudvarába tartozó arcok megismerésével :D. Vicces, hogy amerre lépek, mindenfelé ismerős arcok tűnnek fel, akikkel el lehet csevegni. A bibi Murphy bácsi létezésében van. Mertugye mindez akkor következik be, ha nem érek rá beszélgetni, mert épp órára dzsalok. Amikor van 4 lyukasórám (mert miért ne lenne :D) akkor bezzeg nem botlok bele egykönnyen senkibe. Najó, de. De nem olyan sokba, mint egyébként. Ez most véletlen, vagy én vagyok édesszájú? (aki lart pour lartista, az érti)
Az új arcok szelektálódása még nem igazán kezdődött meg, ellenben néhány ismerősömmel, akiknek mára már körvonalazódott, hogy kivel vannak jóban és kivel nem. Voltak kicsi összeveszések is, egyesek nem igazán szimpatizálnak mások személyiségével, dehát ez van. Én egyenlőre mindent és mindenkit szeretek. :) Tényleg. És (amivel szintén nem kezdünk mondatot, negyedikben egyszer ezért kaptam 3-ast a fogalmazásomra) mindenkivel el lehet beszélgetni normálisan! (tisztelet a kivételnek) Ez nagy dolog ám, nem mindenhol fordul elő. De itt igen. és ez jó. Pázmány, szeretlek! :D
Címkék: személyes.