A minap érdekes interjút néztem a Duna tévében. Biszku Bélával. Kijelentette, hogy 1956-ban a rendőrök (meg a rendőrszerű egyéb torz képződmények) a törvényes rendet védték. Később pedig a "szuverén bíróságok" ítélkeztek a "bűnösök" felett. Neki nem volt beleszólása a dolgokba. Ez még hihető is lenne, csakhogy van egy bibi a történetben: ő volt a belügyminiszter. Ráadásul a szocializmus alatt, amikor totalitárius diktatúra működött Magyarországon (is), ugye nem hisszük, hogy léteztek szuverén bíróságok? (Ha igen, az baj:)
Biszku elvtárs teljes nyugalommal és hidegvérrel beszélt minderről. Kérdésre kijelentette, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, nem érez felelősséget semmiért.
Mindezzel nem lenne gond, ha nem 2010-ben mondaná ezt, miközben nyugalomban éldegél a szolid 240 ezer forintos nyugdíjából, s közben személyiségi jogaira hivatkozva letiltatja a róla készült dokumentumfilmet. (Azóta a parlament döntést hozott: történelmi dokumentumfilmet nem lehet személyiségi okokra hivatkozva letiltani).
Eközben folyik az eljárás az Ausztráliában élő Zentani Károly ellen, aki a második világháború alatt állítólag részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember, Balázs Péter meggyilkolásában. Szörnyű tett, amely büntetést érdemelne, pláne, hogy a háborús bűnök nem évülnek el soha.
Itt van a hiba. Az egyik borzalmas rendszer bűneit elismerjük, elkövetőit több, mint 60 évtized után is üldözzük (jogosan), de a másik borzalmas rendszer bűneinek elkövetőit (ráadásul nem is tizenkettedrendű sorkatonákat, hanem a fő döntéshozókat, minisztereket) futni hagyjuk? Hol itt az egyenlőség?
Nem mondom, hogy mészárolni kell, de azért nézhetnénk igazságosabban is a dolgokat. A múlttal való szembenézés hiánya sajnos a jövőnkre is erősen rányomja a bélyegét.
Ha mi nem, egy valami biztosan igazságot tesz majd: az idő. Reméljük.
Biszku elvtárs teljes nyugalommal és hidegvérrel beszélt minderről. Kérdésre kijelentette, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, nem érez felelősséget semmiért.
Mindezzel nem lenne gond, ha nem 2010-ben mondaná ezt, miközben nyugalomban éldegél a szolid 240 ezer forintos nyugdíjából, s közben személyiségi jogaira hivatkozva letiltatja a róla készült dokumentumfilmet. (Azóta a parlament döntést hozott: történelmi dokumentumfilmet nem lehet személyiségi okokra hivatkozva letiltani).
Eközben folyik az eljárás az Ausztráliában élő Zentani Károly ellen, aki a második világháború alatt állítólag részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember, Balázs Péter meggyilkolásában. Szörnyű tett, amely büntetést érdemelne, pláne, hogy a háborús bűnök nem évülnek el soha.
Itt van a hiba. Az egyik borzalmas rendszer bűneit elismerjük, elkövetőit több, mint 60 évtized után is üldözzük (jogosan), de a másik borzalmas rendszer bűneinek elkövetőit (ráadásul nem is tizenkettedrendű sorkatonákat, hanem a fő döntéshozókat, minisztereket) futni hagyjuk? Hol itt az egyenlőség?
Nem mondom, hogy mészárolni kell, de azért nézhetnénk igazságosabban is a dolgokat. A múlttal való szembenézés hiánya sajnos a jövőnkre is erősen rányomja a bélyegét.
Ha mi nem, egy valami biztosan igazságot tesz majd: az idő. Reméljük.
