Van hangom.

Igaza volt Senecának

Biztosan nem mindenben volt igaza Senecának, de abban igen, amikor azt mondta:

Az istenség sehogy jobban nem tudja a kívánatosnak tartott dolgokat megfosztani hitelüktől, mint ha a leghitványabbakat elhalmozza velük, a legderekabbaktól pedig elveszi őket.

Sokszor érzünk hasonlót, nem? Gondoljunk bele: nap, mint nap tapasztaljuk ennek a megállapításnak az igazságát, pedig több mint kétezer éve vetették papírra. Hiába, van, ami nem avul el.

Egy másik gondolat az élet és a nehéz helyzetek elviselését teheti könnyebbé:

Mindennek kisebb jelentőséget kell tehát tulajdonítanunk, és mindent könnyű szívvel kell viselnünk; emberhez illőbb nevetni, mint siránkozni az életen.

Milyen jó lenne eszerint élni, ugye?

Egy követ követ követ

Egy követ követ követ.

De miért követ követ a követ,

mikor a kő csak kő, nem követő, nem követ ő senkit.

Ám a követ – nem úgy, mint a kő – követő.

Ő követ mindent s mindenkit, ám leginkább a követ.

Bánná ezt a kő, ám ő csak kő, fejében ész nem nő, hisz az is kő.

Ígyhát a követő követ követi a követ, ám a nem-követő kő nem követ követet,

ő csak van, s övezi a köveket.

 

De ni! Itt az öv! Mit övez ő? Övet vagy övezetet?

S övez vagy övez?

Egyáltalán: öv ez?

Ha öv, vagy övek, akkor öveznek vagy őket övezik?

Hát az övezet? Ő nem övez övet csak az öv őt?

Tehát öv övez övezetet, az övezet nem övez övet? Hogy van ez?

Övek öveznek övezetet és öveket, ám az övezetek csak öveket öveznek.

 

S a kövek? Őket öveznek övek? S övet követ követ?

A követ követ övezetet, s az övezi a követet?

A kö-követő követ követ követ, s követ övet

Az övezet övezi a követ és az övet.

Ám a követ-és övet-övező övezet nem követ sem követ, sem övet.

Sem követet.

A kövezet övezi a köveket.

Ork-lelkűek

"Nagyjából hasonló beszédet ma is hallhatunk az ork-lelkűektől: a gyűlölet és a megvetés burjánzásában szikessé vált nyelvük annyira elszakadt mindentől, ami jó, hogy kifejezőerőt is csak azok találnak benne, akik a durvaságot erőnek érzik." [J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura, A király visszatér, F. Függelék]

Ismerős az efféle beszéd? Bizonyára mindnyájan találunk példát magunk körül ork-lelkűekre, akiknek durva, igénytelen, megvető, elszikesedett nyelvezete a torz és fekete lelküket tükrözi. S én ide venném még a szüntelen és indokolatlan sajnálkozást, irigykedést, rosszindulatot is.

UI.: Nem csak egyén lehet ám ork-lelkű, hanem szervezet is: intézmény, cég, újság, rádió, honlap, párt, marketing-tanácsadó szervezet stb. is.

Kerüljük az ork-lelkűeket, harcoljunk az olyan beszédért, amely lélelkre utal. Ne higgyük, hogy a durvaság erőt tükröz. A bölcs akkor erős, amikor kell (akkor viszont nagyon) és nem fél gyöngéd lenni, ha a helyzet megkívánja.  Lélekben legyünk inkább tündék. gyu.png

Metrondolat

Régebben, mikor még Budapest minden metróvonalán (a Földalattit nem számítva, tehát mind a kettőn, mert a 4-es meg még csak pajzán fogalom volt) a már-akkor-is-régi, szovjet kocsik jártak, gyakran figyeltem őket. A kettes vonalán jártak egészen régiek is, ezeknek a sorszáma kétszázas vagy százas kezdetű volt, s köztük nem egy olyan előfordult, aminek faberakásos ablakkerete volt belül. Menő volt, szerettem azokat a kocsikat, paradox módon 20. század elejei hangulat volt bennük a szovjettel keveredve, egy kicsit olyan Ferenc József - Kádár János-találkozó hangulat.

Aztán lecserélték azokat és felújították, s a nagyon régiek mentek a kukába (tehát alkatrésznek), a még használhatók meg a hármas vonalra, az élményem meg eltűnt. Nembaj, lett helyette új, és az Alstommal utazást is ki lehet bírni azért, ugye. Egészen nyugati életérzés.

Gondolkodtam azon, hogy a szovjet kocsikból álló szerelvényeket kétféle kocsi alkotja: vezetőfülkés és vezetőfülkétlen, ám vezetőfülke nem csak a szerelvény két végén van, hanem néha itt-ott, középen is. Nem értettem, mi értelme van ennek. Aztán rájöttem, hogy egészen prózai oka lehet: a még éppen működőképes kocsikból állítják össze a szerelvényeket és ha bekerül közéjük egy fülkés, hát üsse kő. Legalább gurul és nem is gyullad ki olyan sűrűn. Csak néha. (Akkor most képzeljük el, hogy az Alstomok milyen állapotban lesznek 35 év múlva).

Utálok metrón utazni, de legalább gyors, és ha nem olvasok éppen, akkor is lám, van min gondolkodni.      

Bálint a vonaton

Bálint épp vonaton ült. Kinézett az ablakon, de semmit sem látott, csak feketeséget, nagy, végtelen feketeséget, amit csak időnként oldottak szét az út menti lámpák fénybuborékjai. Olyan az egész - gondolta Bálint - mint egy nagy csokitorta, narancsdarabokkal. Csokivonat. Narancsos csokivonat.

Utazás közben olvasott, mert a vonaton volt ugyan WiFi, de neki nem volt kedve most is rátapadni a netre. Kellett neki egy kis digitális csend. Ugyanezért nem netezett a metrón sem. Hallotta valakitől - tán egy fiatal színésztől -, hogy kellenek az embernek ezek a kis "csöndek"a mai, sztereotípen rohanónak mondott és rohanóvá tett világunkban.

Egyetértett ezzel.

Hemingwayt olvasott és Charles Bukowskit, szerette a stílusukat és szívesen lett volna ő maga is züllött-kompromisszumokat nem ismerő, iszákos író, de nem bírta volna a gyomra. Ez volt a nagy bánata, pedig tudta, hogy a nagy művészek nagy része használt valami tudatbefolyásoló szert az ihlethez. Egyszer volt is egy vita a témáról az egyetemen, és a tudósok sem tudtak megegyezni abban, hogy az ilyen szerek használata minden esetben kerülendő-e, hiszen óriási jelentőségű műalkotásokkal lennénk szegényebbek, ha minden művész absztinens és példás életű lett volna. Ugyanakkor a világ káoszba torkollana, ha nem nem tiltanák a túlzott tudatbefolyásolást.

Sikítottak a fékek, a vonat begördült egy újabb állomásra. Szocreál állomásépület, lerobbant és elhanyagolt környezet, összefirkált falak. Jellegzetes, inspiráló, mégis kevésbé szerethető miliő. Pedig az emberek tették ilyenné, a maguk képére és ízlésére formálták a hosszú évek alatt.

Hülyeség - gondolta magában a fiú, s miközben ezen morfondírozott, eszébe jutott Eszter; a gyönyörű zöldeskék szemek, ahogy nevetés közben tipikus mozdulattal félig behunyja az egyiket. Igazán jellegzetes gesztus, ezt is szerette benne. És szerette az elhivatottságát, az életszeretetét, az örök vidámságát, hogy pezsgővé és barátságossá varázsolja a levegőt maga körül.

Hiányzott Bálintnak, de ha behunyta a szemét, ott volt vele. Honnan jönnek ezek az emlékek? - morfondírozott a fiú, - Hol tartózkodnak, amíg nem gondolok rájuk és honnan jönnek elő megint? Nincs Eszter, van Eszter. - Mi ez, ha nem varázslat?

Eszternek múlt héten halt meg a macskája, Ernest, akit Hemingway után nevezett el. Bálint szerette azt a cicát, okos és jópofa állatka volt. Béke poraira.

Eddig jutott a gondolkodásban, amikor a vonat begördült a pályaudvarra, egy régi, kettővel ezelőtti évszázad végi, hatalmas és gyönyörű épület volt.

Megérkezett. Ideje leszállni. Otthon már várják.

Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a.... és ha magyar vagy?

"Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat".

Ha félretesszük a "kihez szól az üzenet?" fölösleges kérdését, eljuthatunk ahhoz, ami igazán érdekes.

Mi a célja az egésznek?

A kormány célján túl izgalmasabb kérdés, hogy milyen cél hozható ki belőle.

Feltehető ugyanis a kérdés, hogy mi a kultúránk? Mit kellene egy idegennek tiszteletben tartania? Mik ennek a kultúrának az elemei? Mik az értékei?

Ha egy idegentől elvárjuk a betartását, magunktól még inkább el kellene várni.

Mi tehát a kultúránk? Ha ellentétpárokból kellene választani, mit választana egy bevándorló, ha minket kellene jellemezni?

A mosoly vagy a lefittyedt száj,

a bunkóság vagy az udvariasság

az irigység vagy a nagylelkűség

a segítőkészség vagy a magára utaltság

a vendégszerető mentalitás vagy az idegenellenesség

a szorgalom vagy a lustaság

a vidámság vagy a szomorúság

az őszinteség vagy a képmutatás

a hibáinkból tanulás vagy a mások hibáztatása?

wp_20150612_004.jpg

Ez az alkalom alkalmas arra, hogy rájöjjünk és a magunk számára megfogalmazzuk, mik is az értékeink és mi a kultúránk, amit a bevándorlóval együtt nekünk magunknak is be kell tartani. Mi tudjuk?

 

 

 

Szembe-nézés

Bele vagyok nézve a szemedbe,

most is, éppen.

Rendszeresen előfordul ez

Valamiképpen.

Szép szemmel bír ugyanis nyugtalan

éned,

Kékeszölddel, csillámló

csillagfénnyel.

 

Hogy lehet ily szem-szépség birtokosa

halandó lény,

Mikor efféle csodával rendszerint csak

tündér-lány él?

Nem igazság ez,

hallod-e Etel

hisz a varázsban

nem te veszel el.

 

Szép szemeid tükrözik

lényed

Tiszta-jó vagy, számomra

lényeg.

Bele vagyok nézve a szemedbe

most is, Etel,

Időtlenül-elveszve, s te pajkosan

nevetel.

Hajnali rúnák

Bálint némán meredt a kőből készült, ódon kapuzatra, melynek ívén ősi mintázat futott végig. Rúnáknak tűntek, legalábbis Bálint számára, ő ugyanis nagy Gyűrűk Ura-rajongó volt, abból a fajtából, akik a Tolkien által teremtett nyelvi világot is ismerték, nemcsak a történetet. "Mintha Mória nyugati kapuja előtt állnék" - gondolta magában, pedig nem ott állt. Azon merengett, mennyi mindent élhetett már meg ez az épület, hány eseményt éltek már meg ezek a falak s hánynak voltak tanúi.  

Pusztulófélben volt már az épület, régen templomféle lehetett. A pusztulás azonban relatív: ami az ember számára egy régi, szeretett és fontos emlék eltűnése, az a növények és az állatok számára egy új, izgalmas élőhely létrejötte. Van olyan lepkefaj, amely csak régi, romos kőépületeken él, a szárnymintázata is ehhez alkalmazkodott az évszázadok során.

A terület, amelyre Bálint beszökött, körbe volt ugyan zárva kerítéssel, s táblák is figyelmeztettek arra, hogy lezárt, életveszélyes területről van szó, őt azonban ez nem érdekelte. Olyan hangulata volt, amely ódon emlékek közötti kóborlásra késztette, előtte ugyanis az anyja megint részegen ment haza és szokás szerint hülyeségeket beszélt. Ilyenkor menekült a fiú a történelem biztos falai közé.

Továbbmenve észrevett egy nagy repedést az épület falán; akkorát, hogy ő maga kényelmesen be tudta magát préselni, pedig nem volt vézna srác. Arra eszmélt, hogy zuhan. Már percek óta vagy egy órája csak zuhant, nem tudta megállapítani, s nem akart földet érni. Fölnézett, s látta maga fölött az akna kör alakú, egyre kisebbedő nyílását, amely fehéren világított magasan fölötte. Ekkor hirtelen érezte, hogy valami puhára esik, mintha egy éppen leeresztő ugrálóvár belseje lenne. Élvezettel engedte el magát, élvezte, hogy a puha lepel tehetetlenül és menthetetlenül körbeveszi.

A vesztének érezte, mégis vidám volt, mikor csuromvizesen fölébredt. Az anyja ma jön haza az elvonóból. Tudta, hogy ez volt az utolsó rémálom s hajnal már közel.    

Az élet nem szépségverseny

Egyik délután sétáltam a környéken és egy beszélgetésre lettem figyelmes, ami egy - magát láthatóan szépnek tartó, éppen ezért túlsminkelt, szénné szolizott és egymással totális ízlésháborút vívó, különböző állatmintás-arany ruhadarabokat hordó - nő és az elhízott gyereke között zajlott.

- Anyaaa! - szólalt meg Klementin.
- Tessék, kisfiam - mondta a nő, aki Klementin anyja volt.
- De anya, én lány vagyok! - kiabált Klementin sértődötten.
- Ja, persze...akkor miért hívnak Klementinnek?
- Hát nem én tehetek róla...- Anyaaa!- mondta aztán megint a gyerek.
- Igen, kisfiam?
- De én lány vagyok!
- Jó, persze.
- Anyaaa! - szólalt meg harmadszor is Klementin, majd - hogy ne kezdődjön újra az iménti közjáték, gyorsan folytatta is: - Kérdezhetek valamit?
- Már kérdeztél.
- Klementin, elengedve füle mellett anyja csípősnek szánt megjegyzését, folytatta: - Te muffin lennél szívesebben vagy köpőcsésze?
Az anya nagyot sóhajtott, s közben azon gondolkodott: Vajon miért ilyen hülye ez a gyerek? Az nem jutott eszébe, hogy a szüleitől örökölhette.
Ezt kérdezte:
- Mik a feltételek?
- Hát, - válaszolta elgondolkodva Klementin - Ha muffin lennél, akkor finom lennél, csokis-áfonyás, és mindenki szeretne és kívánna, viszont hamar véged lenne. A köpőcsészét ronda dolgokra használják, de sokáig él.
- Akkor köpőcsésze. Szeretek szenvedni, de sokáig élni is.

Klementinék gazdagok voltak. Több pénzük volt, mint amennyi eszük, és egyikkel sem tudtak mit kezdeni. Egy jó dolog volt abban, hogy gazdagok voltak: sosem unatkoztak. Ha gazdag vagy és elég ügyes, meg tudod venni magadnak a boldogságodat. Vagy ha azt nem is, a szórakozást mindenképp.

Klementinék pontosan így gondolták. Mindenki utálta őket a környéken. Rendes környék volt. Klementin anyjáról az jutott eszembe: az élet nem szépségverseny.

 

 

 

5 tipp, mellyel nagyobbá tehetjük pici lakásunkat

Akkor most lakberendezési tippek következnek, amelyekkel tágasabbá tehető egy kis lakás.

1. Használj tükröt!

2. Alkalmazhatsz tükröt is, hatásosan megnöveli a térérzetet.

3. Ha tükröt szerelsz a nagy szekrényekre, azok szinte eltűnnek! (És még a macskát is át lehet verni.)

4. A kis terek nagyobbnak érződnek, ha tükröt használsz bennük.

5. Végül egy olcsó tipp: a tükörre gondoltál már?